Egy novemberi bojlis hétvége Gábortól

November 6-án találkoztam ismét Gáborral a tóparton, mikor pergettem. Már sötét volt, mikor jött egy kapása, sajnálatomra éppen a legkisebb hétvégi pontyát terelte szákba, olyan 2 és fél kilós lehetett. Bizony gyakran előfordul, hogy a kisebb példányok is felveszik a 20 ml-is bojlikat is. Boris kitartó sporthorgász, aki sok időt szentel annak, hogy szép halakat fogjon, másrészt soha nem visz el halat. Mindehhez sok türelem és rászánt idő kell és nem kevés befektetés. Az ő beszámolójával folytatom az írást.

Elérkezett november hónapunk talán az év egyik legjobb nagyhalas hónapja az októbert, és a március végi április elejei időszakot is beleszámítva. Sokan már ilyenkor elteszik a pontyos pálcákat és a pergető bot után nyúlnak… Nekem ez az időszak amikor úgy érzem nyugodtan pecázhatok, hiszen ilyenkor egyre kevesebb horgász járja a tavat, tavakat.Értem ezalatt, hogy ilyenkor szinte csak az én kis etetésem van a vízbe mivel szinte eltűnnek a pontyra horgászók már.Így megnő az esélyem a nagyobb halak megfogására is.Igaz ezen a hétvégén ezt sokan megcáfolták ugyanis a tóba frissen telepített 23 – 25 mázsányi kétnyaras pontyokat próbálták horogra keríteni. Így ennyi telepítés után nekem is nehezebb volt szelektálni a halakat.Ezért az utolsó horgászatomból vontam le pár dolgot ami úgy gondolom a mostani pecám eredménye bizonyított! Összesen hat darab halat sikerült fogom az immáron tíz fokosra lehűlt vízből. Péntek délután kezdtem a horgászatot négy órakor.Mivel nyolc óráig szabad horgászni a tavon ezért volt négy órám halat fogni. Kettő helyet választottam ki.Mindkét helyre más ízvilágú bojlit etettem, egyik robin redes, másik eper, tigrismogyoró kombót kapott. Próbáltam nem szanaszét hanem pontosan etetni, és ráhorgászni a helyekre.Ez volt a siker egyik kulcsa úgy gondolom! Első órában már jött is egy három kiló körüli frissen telepített ponty. Kicsit letört a lelkesedésem, mert sok ilyen folytatásra számítottam ezek után. De NEM!!!Ezek után már nem fogtam kicsi halat, este 19:55-kor épp pakolás előtt csippant majd folyamatos húzásra váltott,erős komótos húzást éreztem a zsinór másik végén.Kb 15 perc után bölcsőbe feküdt egy ezüst színű masszív tőponty 12,8 kilójával. Másnap szintén ide terveztem a horgászatot,11 óra körül tudtam a helyet elfoglalni.Szerelékek a helyükön, egy óra múlva a jobbos boton kapás volt, folyamatos húzással jelezte a hal, hogy merre venné az irányt.20 perc aktív farasztás után megpillantottam egy sodrófa nyurgát a vízfelszínen. Gyönyörű őszi színekben pompázott!12 felett volt picivel… Este 8 ig maradtam de már nem volt több kapás szombaton.Vasárnap már korábban érkeztem a helyre, senki nem volt még a tavon, picivel fél hét után.. Hét órakor már a helyükön voltak a pecák, igaz a nagy ködben csak a helyismeretemre bíztam a dobásokat. Fél nyolc tájékában folyamatos húzásra emeltem be bal oldali botomnak. A folyamatos húzás nem szűnt, alsóbb hangon kapásból 50 méter zsinór hirtelen eltűnt az orsómról.Gondoltam tengeralattjárót akasztottam hirtelen. Viccet félre téve meg merem kockáztatni, hogy életem fárasztása következett az utána lévő 45-50 percben!Az első 20 perc azzal telt nekem, hogy csak a botot fogtam tekerni szinte semmit az orsómon, már már a túlparton gondoltam néha ott jár a halam. Aztán megfordult irányt váltott célba vette a másik partot és egyenesen a híd felé húzott, így tudtam zsinórt nyerni tőle, de erejéből szinte semmit nem vesztett.Mivel tudom van arra felé egy akadó a vízben próbáltam magam felé erőltetni. Lassan loptam tőle vissza a távolságot, nagyon óvatosan fárasztottam mivel tudtam ilyen hosszadalmas fárasztás ki is tágíthatja akár a horog ütötte sebet és kiakadhat a horog.Egyszer csak felbukkant egy hatalmas test a víz felszínén. Alá toltam a szákot és belefordítottam.Megláttam kivel hozott össze ismét a sors keze, Nagyszemű barátom ismét életjelt adott magáról. Miközben a hallal foglalkoztam és nézegettem mintha nőtt volna, elfüstölt a másik botom is…Előbb a halat gyorsan biztonságba helyeztem a mérlegelőbe. Elkezdődött egy újabb csata, 10 perc után szákomba pihegett egy gyönyörű tükrös a maga 12 kilójával. A Nagyszemű barátomat minél előbb vissza szerettem volna engedni ezért gyors mérlegelés és fényképezés következett. A mérleg 19,70 kilót mutatott. Szeptember 6-án volt a kezemben, most egy kilóval többet nyomott. Pár óra elteltével szintén a balos boton volt folyamatos húzós kapás, szintén nagy erőt, és súlyt éreztem. 25 perc fárasztás után megmutatta magát a hal. Egy hatalmas töves pihent ismét a merítőmben. Szép színes narancssárga úszói,és hatalmas farok uszonya jellemzi ezt a halat, tavasszal már tartottam a kezembe. Most 16,2 kilót nyomott.Ennyi fért bele a hétvégi horgászatomba. Mindhárom bojli amivel horgásztam remekül megállta a helyét ebben a hideg vízben, számomra ez egy jó visszajelzés a jövőt illetően…. Mindenkinek sikeres horgászatot kívánok! Bor Gábor