Szobrot állítottak a 60 éve kifogott 102 kilós viza emlékére

 Nándor Róbert  |   2019. május 29., szerda

A Szigetközben 1958 májusában kifogott 230 centiméter hosszú, 102 kilogramm tömegű viza sziluettjét mintázó szobrot adtak át a Duna partján, az ásványrárói hallépcsőnél 2019. május 28-án. 100 évig is élhet Poroszlón a világ legnagyobb édesvízi hala. Az egykoron a magyar folyókban is élt halfaj hatalmasra megnő.

Ritka halászszerencse – ezzel a címmel közölte a Kisalföld, 1958. május 15-én, hogy 102 kilogrammos kecsege-tokot fogott egy testvérpár Bagamérnál a győri Előre Halászati Tsz tagjai. A hal sziluettjét kedden mutatták be az ásványrárói halátjárónál, ahol az iskolások kecsegét is telepíthettek. Május 13-án, az esti órákban két nagybajcsi halász, a Győri Előre Halászati TSz tagjai 102 kilós vizát fogtak kocahálóval a Nagy-Duna Bagaméri-ágában. Az utóbbi évtizedben egyetlen halász sem fogott Győr környékén ekkora halat. Bartalos László és testvéröccse (Bartalos Béla) egy órai fáradságos munka után emelte ki a mázsánál is nagyobb vizét, mely 230 centiméter hosszú volt, a halászok 2000 forintot kaptak érte” – adta hírül a Kisalföld, 1958. májusában.

A tudósításból az is kiderült, hogy „a szürkebőrű halcsoda valószínűleg a Fekete-tengerből úszott fel megyénkig.” A halat Győrbe, a Széchenyi téri halboltba szállították, onnan Budapestre vitték. Szó volt arról, hogy elküldik a brüsszeli világkiállítás magyar konyhájára, ahol 400 adag rántott halat készíthetnek belőle. A vándorhalakra emlékezve az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság elkészítette a kifogott viza sziluettjét, mely az ásványrárói halátjáró mellett kapott helyet. A vizák ugyanis már nem tudnak feljönni a szigetközi szakaszra – Magyarországon 1987. május 16. Pakson fogták a legutolsó magyar vizát, mely 180 kilogramm, 3 méter hosszú volt. A szigetközi vízpótló rendszerek kiépítésével, halátjárók létesítésével azonban jelentősen javultak az itt élő és vándorló halak életfeltételei.

Németh József regionális vízügyi igazgató ezt a rendszert mutatta be: fenékküszöbökkel megemelték a vizet, amibe több helyen hallépcsőt építettek.

Pannonhalmi Miklós szakértő az őshonos halak védelméről és vándorlási útvonaluk helyreállításáról beszélt. „A gyerekek talán majd átélhetik, hogy visszajönnek Szigetközbe a vizák” – utalt arra, hogy a Vaskapu átjárhatóságának kivitelezése 2024-ben indulhat Szerbiában. A viza halászatát betiltották, s a Duna is tisztább lett az elmúlt évtizedekben.

A rendezvényre közel 100 tanuló érkezett Győr-Ménfőcsanakról, Győrszentivánról, a győri Richter- és a Bartók-iskolából. A Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson Sopron Megyei Szövetségének segítségével 100 előnevelt kecsegét is telepíthettek a diákok a Dunába.

forrás: kisalföld.hu