Viharos percek a horgászversenyen

 Nándor Róbert  |   2019. augusztus 09., péntek

Kétszer sújtott le a vihar azokra a horgászokra, akik beneveztek a Haladás Horgász Egyesület által rendezett 24 órás halfogó versenyre. A közép-zalai község melletti tavon szombaton déli 12 órától vasárnap délig tartott a horgászat.

A baki Horváth Krisztián mellett gyermekei, Olivér és Jázmin is ott voltak a tóparton Fotók: Gyuricza/Zalai Hírlap

Az első vihar mindjárt a verseny kezdete után megérkezett, s érdekes módon ez az időszak hozta meg az első fogásokat. Az általunk megkérdezett horgászok közül is többen azt mondták, a legnagyobb viharban kaptak a legjobban a halak.

– Talán azért, mert megzavarta őket az időjárás – kereste a magyarázatot Kósi Attila. – Neki kellett vetkőznöm, annyira szakadt az eső, miközben próbáltam szákolni a halat.

A zalatárnoki Zsálek László a második helyen fejezte be a versenyt

A zalaegerszegi horgász 1,78 kilogrammos pontyot vett ki a vízből. Versenytársának, Horváth Gábornak még jobban sikerültek a „viharos percek”, két pontyot, valamint két amurt is fogott, miközben jött az égi áldás. A versenybíró Jandó Péter szerint ezzel az eredménnyel egyelőre az élmezőnyben szerepel a tótszerdahelyi horgász.

– Eddig a két-három kilós halak a jellemzőek, de volt egy kilenc kilogramm feletti ponty is, amit már vissza is engedtünk a tóba – mondta a versenybíró, majd hozzátette: ezen a versenyen csak a pontyot, amurt és compót mérlegelik.

A horgászok többsége helyi vagy környékbeli, de jöttek Szlovéniából és Ausztriából is. Aki ismeri a tavat, az jól tudja, hajnalban a vízitökökkel borított részen szinte biztosan lesznek nagyobb halak, amelyek akár a versenyt is eldönthetik. Ebben bízott a zalatárnoki Zsálek László is, aki éppen egy ilyen partszakaszra került, ám a verseny korai szakaszában csak kisebb halakat fogott. Ottjártunkkor egy 1,82 kilós amurt mérlegeltek nála. A baki Horváth Krisztián pedig családi piknikkel kötötte össze a horgászatot, gyermekei, Olivér és Jázmin is ott voltak vele a vízparton, együtt örültek az első horogra akadt halnak, egy 2,10 kilós amurnak.

A verseny későbbi szakaszában valóban megjöttek a nagyobb halak is, két tíz kilo­gramm feletti amurt, illetve egy 13,96 kilós pontyot is sikerült kifogni. Utóbbit a Szlovéniából érkezett Tkálec Dánielnek, aki nemcsak a legnagyobb halnak járó különdíjat vehette át, hanem a versenyt is megnyerte 35,50 kilós teljesítményével. A második helyen Zsálek László végzett 26,18 kilogrammal, a harmadik Horváth Gábor lett 22,28 kilós összteljesítménnyel. A versenyen összesen 89 halat fogtak a horgászok.

forrás: zaol.hu